2011. május 3., kedd

100.

Kedves Olvasóm!

Rég jártam már errefelé. A mostani blogbejegyzés apropóját egy kerek szám adja: 100. A mai napig ennyien jelölték be a Facebookon hogy kedvelik a honlapomat, melyet ezúton is köszönök. Ahogy manapság divatos ezt mondani, ennyien „lájkolták” az oldalt. Bevallom nem vagyok híve az idegen kifejezések használatának. Annak idején amikor Spanyolországban, Barcelonában jártam, ott nyoma sem volt ennek az Amerika-őrületnek. Hiszen olyan szép és választékos a magyar nyelv, érdemes őrizni, ápolni.

Örülök hogy sokatoknak tetszik az oldal, sok munkám van benne. Tervem pedig számtalan. A legutóbbi jelentkezésem óta készült újdonságokról szeretnék most nektek beszámolni, kicsit körbekalauzolni a honlapon:

1. A február 24-i bejegyzésben írtam arról, hogy egy nagyszerű előadást hallhattunk a Kaposvári Polgári Casino szervezésében Orvos figurák az irodalomban címmel dr. Berta Gyula és két kiváló kaposvári színész tolmácsolásában. A doktor úr jóvoltából – aki rendelkezésemre bocsájtotta az előadás szerkesztett változatát – az felkerülhetett a honlapra is. Köszönet érte!

2. Bővült az Írások menüpont alatti Hit, remény, szeretet rovat is néhány imával, a szeretetről szóló gondolatokkal. Egyik kedvenc filmem a Szeress, ha tudsz! című, sztárparádéval. Annak az elején hangzik el az egyik címszereplő szájából az a mondat, hogy „A szerelemről beszélni olyan, mint építészetre táncolni.” Jól tudom, hogy a szeretetről beszélni is ugyanilyen lehetetlen küldetés. Azt vagy érzik az emberről hogy szeret, vagy nem. Kovács András szavai jutnak eszembe: „A szeretetet csak adni lehet, kapni nem.” És ha már az előbb szóba került a magyar nyelv szépsége, hadd idézzem a szeretet definícióját Váradi Tibortól: „A szeretet a legfőbb szer, ami etet.” Időnként jólesik e sorokat olvasva megpihenni az élet forgatagában.

3. A Receptek rovatba ma egy új recept került fel, amit a hétvégén próbáltam ki: kefires-boros pogácsa. A különlegessége az, hogy élesztővel készül, de – akárcsak a túrós pogácsát – előző este összeállítva egy éjszakán át hűtőben kell állni hagyni. Másnap aztán mindenféle további kelesztés nélkül mehet a gyúródeszkára, aztán a tepsibe és a sütőbe. Jól sikerült, az eredményt látjátok a honlapon. A recepetet Szonja találta nekem a www.mindmegette.hu oldalon. Köszönet érte és az eredeti recept szerzőjének is!

4. Napról napra gyarapszik az oldalon a Márai idézetek száma, ami a napi üzenetekhez kapcsolódik, melyeket az Aktualitások menüpont alatt találhattok. A mai nap üzenete különösen aktuális volt számomra, egy – itt nem részletezendő – magánéleti kellemetlenség miatt. Sokszor vígaszt találok a soraiban, egy tapasztalt ember életbölcsességét. A mai üzenet a várakozásról szól. Ebből idézek:

„Ha nem érkezik valaki a megbeszélt időben a találkozóra - legyen az nő vagy férfi, barát vagy idegen -, tizenöt percet várhatsz. Aztán menj el. S ha nem tudja magát jogos ürüggyel menteni, ne keresd többé az ilyen ember társaságát. Haragot vagy sértődést ne őrizz szívedben, mert ez méltatlan az emberhez. De ne nyújts többé alkalmat a másiknak, hogy megvárakoztasson. Mert az emberek nyegleségből és gyávaságból is sértegetik egymást. A várakoztatás is ilyen nyegle sértés.”

5. Az Asztrológia címszó alatt tegnaptól érhető el egy nagyszabású vállalkozás csírája Híres Halak szülöttek és Híres Kos szülöttek címmel. (Regisztrált olvasók a Híres Bika szülöttek eddig elkészült listáját is olvashatják már.) Az az ötletem támadt, hogy a napi üzenetekben szereplő ünnepelteket felsorolom egy ilyen listában. A sorok elején a születési dátum, aztán a név és a foglalkozás, végül az elhunytaknál a halálozás időpontja szerepel. Ez egyrészt megemlékezés ezekről a hírességekről, másrészt alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk: miként is érvényesülnek az adott jegykarakter jellemzői ezeknél az embereknél? A későbbiekben majd szeretnék egy-egy horoszkópábrát is feltenni, esetleg egy pár soros elemzéssel kiegészítve.

Ide illő gondolat, hogy megköszönjem Kiss Balázs Kunónak és Tick Ervinnek, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy az asztrológiai honlapjukról belinkeljek egy-egy írást. Remélem a jövőben szorosabbra fűzhetjük ezt az együttműködést, előbb-utóbb egy személyes találkozásra is lehetőség nyílik majd. A folyamat már elindult egy jelöléssel és üzenetváltással a Facebookon, köszönöm Nektek a pozitív visszajelzéseket! Balázs írásait a Csillagüzenetekben olvashatjátok időről-időre, Ervin honlapjáról pedig az asztrológiai jegyek, planéták és házak jellemzőit szoktam belinkelni. Mindkét honlapot jó szívvel ajánlom! Ugyancsak így teszek Paksi Zoltán heti csillagüzeneteivel, ami minden hétfőn frissül a www.asztrozofia.hu oldalán. Barátaim járnak az előadásaira, nagyon sok hasznos dolgot tanulnak tőle.

6. Talán keveseknek tűnt fel, de időről-időre bővül a Haikuk rovat is. Egy-egy névnaphoz, vagy jelesebb eseményhez kapcsolódva születik egy kis vers, amiben a kihívást a versforma adja: 5-7-5 szótagú három soros kis versekről van szó. E témában különösen profi Bartha Tamás barátom, akitől néha idézek egyet-egyet a http://null.hu oldalról.

7. Ugyancsak az Írások menüben találjátok a Programajánlót, amiben igyekszem követni a városban elérhető aktuális programokat. Közelgő esemény az országos Te szedd! akció, aminek keretében május 21-én önkéntes munka keretében lehet összegyűjteni a hulladékokat a szervezők által kijelölt helyeken. Azt hiszem ha körülnézünk a környezetünkben, van mit tenni!

A tervek között szerepel a képgaléria kialakítása, illetve egyre több asztrológia témájú írás közzététele. Jelenleg a pszichológia vizsgára való készülődés zajlik, így a tervek megvalósítása még várat magára.

Befejezésül hadd emlékezzek meg egy mondattal a közelmúlt ünnepéről, a Húsvétról. Sokaknak talán csak a nyúl, a sonka, tojás, torma, meg a locsolás jut eszébe erről az ünnepről. De tudni kell, hogy ez elsősorban Jézus Krisztus nagypénteki keresztrefeszítésének, nagyszombati pokoljárásának és húsvétvasárnapi feltámadásának ünnepe. Ez az esemény, amit a Rudolf Steiner nevével jelzett antropozófia Golgotai misztériumnak nevez, a szellemtudomány központi témája is. 

Feltűnt nekem, hogy amikor pénteken hazamentem a munkából, majd kedden vissza, ebben a több mint három napban milyen robbanásszerűen kizöldült, kivirágzott a természet. Hatalmas energiák vannak most jelen, hiszen az antropozófia szerint a Golgotai misztérium lényege az, hogy a krisztusi lény a kereszthalált követően eggyé vált a Földdel. Így azt mondhatjuk hogy Krisztus a Föld lelke. Ha így olvassuk e sorokat: „Veletek leszek az idők végezetéig.” akkor egészen más értelmet nyernek.

E gondolatokkal kívánok szép napot, hasznos időtöltést mindannyiótoknak! DAL

2011. április 4., hétfő

A Kos jegyről és a segítségről

Kedves Olvasók!

Engedjetek meg nekem néhány gondolatot így reggel tájban. Ahogy a napi üzenetet állítottam össze, elgondolkodtam milyen sok híres ember született ezen a napon, illetve vasárnap volt megfigyelhető még sok híresség. Hiába: a Kos kihasítja, kiküzdi magának az Élettől azt, ami neki jár. Az érdekesség számomra az, hogy sok művész is található köztük. Pl. a minap Mariah Carrey, vagy korábban Diana Ross, akik érzelmes dalaikról ismertek. Hogyan fér ez össze a Kos harciasságával? A horoszkópábrájuk ismerete nélkül azt gondolom, hogy a Merkúrjuk (kommunikáció, információközlés) vagy a Vénuszuk (művészet) Halak jegyébe eshet, ami egy sokkal lágyabb, érzelmesebb minőség mint a Kosé.

Ahogy a mai Márai idézetet írtam, ismét megdöbbentett ennek az embernek az élettapasztalata, lényeglátása. Két részt idéznék a soraiból:

"Minden reménytelen, ami emberi. Csak az isteni a teljes, csak a lélek nem reménytelen."
"A beavatott ember csendes. Tudja, hogy nem lehet segíteni. A legtöbb, amit tehet, ha nem árt másoknak és magának." (A teljes írás itt olvasható.)

A kiemelt mondat különösen szíven ütött. Az már korábban világossá vált számomra, hogy csak annak lehet segíteni, aki azt kéri. Az utóbbi időben előfordult velem hogy olyan embereknek próbáltam segíteni, akikről aztán később kiderült hogy érdemtelenek voltak erre a segítségre. Mégsem bántam meg, tanultam belőle. Sajnos nem tudunk mindenkit megmenteni. Nem is feladatunk. Vékony a határ a segítőkészség és a részvétlenség között. Hogy úgy segíts hogy Te magad erős tudj maradni. Ne halj bele a másik bánatába, ne ragadjon magával a nyomorúsága. Úgy és annyit segíts amennyi tőled telik, de ne rokkanj bele. Nem könnyű feladat. Aki igazán segítségre szorul, sohasem hangos. Esetleg már beletörődött a sorsába és csendben éli a napjait. Így hát érdemes nyitott szemmel járni a világban és megkülönböztetni a hangosan panaszkodókat a csendben szenvedőktől. Járjunk nyitott szívvel a világban, de legyünk óvatosak és körültekintőek. Ha hibáztunk, tanuljunk belőle. Nincs jó vagy rossz út. Csak az Út van, melyen haladunk. Jó utat kívánok hát mindannyiunknak!

DAL

2011. február 24., csütörtök

Könyvek, receptek, P betűk és orvosfigurák az irodalomban

Üdvözöllek kedves Olvasóm!

Már érlelődik egy ideje ez a bejegyzés, de most érkezett el a pillanat hogy napvilágot lásson és áttörjön az ideák birodalmából az anyag megszilárdult formájába. "Rövid leszek" - szólt a kígyó és felmászott a sínekre. Igyekszem rövidre fogni és a lényegre törni.

1. Hogy először a Könyvmoly Párbajhoz kapcsolódjak, őszintén be kell valljam: az olvasással csehül állok. Viszont az elmúlt időszakban sikerült a 7 kiválasztott könyv ismertetőjét közzétennem a honlapomon. Szándékaim szerint a lista tovább bővül majd. Továbbra is a Varázserdő a kezdésre kiszemelt könyv és már bele is kezdtem. A sebesség hagy némi kívánnivalót maga után... Ahogy a napi üzeneteket írtam, egyik nap Márainál olvastam: sokkal fontosabb egy író számára az olvasás, mint az írás. El is határoztam hát, hogy törekszem napi egy óra olvasásra. Még ha nem is vagyok író.:)

2. A honlapom új fejlécet (Lejla) és blog bannert (Dávid) kapott. Lejlának köszönhető a blogom megújult arculata is, mely szinkronba került így a honlapommal. Köszönöm nektek! Sikerült feltennem néhány receptet is. Elhatároztam, hogy ha főzésre adom a fejem, a jobban sikerült, vagy általam kedvelt recepteket közzé teszem, a végeredményt dokumentálom. Ugyancsak a honlaphoz kötődő ma reggeli elhatározás, hogy egy-egy haikuval köszöntöm a névnaposokat - hacsak el nem kerül az ihlet nagy ívben.:) Ugyancsak a napi üzenet újdonsága, hogy az "Ezen a napon történt" hivatkozáshoz kapcsolódva kiválasztok egy-egy szülöttet és ha akad ilyen, a nap zenéjét, versét is e köré szervezem.

3. A P betűről: szomorúan állapítottam meg az elmúlt napokban, hogy ma Magyarországon két olyan P betűvel kezdődő téma van, ami a legszilárdabbnak hitt kapcsolatokat is képes megrengetni. A pénz és a politika. Ezért el is határoztam hogy amennyiben nem esem kísértésbe, a jövőben e témákat magánügyként kezelem még a legközelebbi ismerőseim előtt is. Persze ahogy mondani szokták: "Mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem." :) Van viszont egy újabb P betűs dolog, ami mostanában az érdeklődésem homlokterébe került: a pszichológia. A pszichológia, mely szorosan kötődik az asztrológiához is, illetve amiből vizsgázni fogok a nyáron, hogy tovább léphessek az asztrológiai tanácsadó képzésben.

4. Orvosfigurák az irodalomban címmel hangzott el ma este egy érdekes előadás a kaposvári Bárány Fogadóban a Kaposvári Polgári Casino szervezésében, dr. Berta Gyula főorvos úr előadásában, Karácsony Tamás és Lugosi György színművészek kiváló közreműködésével. Most először vettem részt  e szervezésben elhangzott előadáson és örültem hogy részese lehettem Berta doktor precíz, alapos, jól felépített, sok helyen humorral és (ön)iróniával átszőtt előadásának. Köszönjük doktor úr! A későbbiekben talán lehetőség nyílik rá, hogy az elhangzott előadás rövidített, írásos változata felkerülhessen a honlapra, sokak épülésére.

E gondolatokkal búcsúzom mára, már vár a Varázserdő. Jó pihenést, feltöltődést kívánok az előttünk álló hétvégére!

2011. február 8., kedd

Üdvözöllek Kedves Olvasóm!

Ez az első blogbejegyzésem, új vagyok még a blogírás világában. Miért hoztam létre e blogot? Kettős céllal:

1. Itt szeretném jelezni a honlapomon megjelenő újdonságokat. 
2. Tegnap jelentkeztem a Könyvmoly Párbajra az alábbi könyvekkel:

Coelho, Paulo: Brida
Coelho, Paulo: A zarándoklat
Ende, Michael: Végtelen történet
Gaál Viktor: Varázserdő
Gaál Viktor: Arché
Müller Péter: Szeretetkönyv
Szepes Mária: Raguel hét tanítványa (2 kötet)

Ezeken a hasábokon fogok beszámolni az olvasottakról. Először is arról, miért ezeket a könyveket választottam? Röviden: mert már hosszabb-rövidebb ideje szeretném őket elolvasni, de valamilyen okból eddig még nem sikerült. Hogy jutottam hozzájuk? 

1. Coelho: Brida - karácsonyi ajándékként kaptam egy barátomtól azzal, hogy üzeneteket hordoz számomra (is). Coelhonak több könyvét olvastam már, tetszettek. Kíváncsi vagyok erre is.

2. Coelho: A zarándoklat - még a nyáron kaptam kölcsön, most már illene visszaadni...:) Érdekel Camino és maga az Út. Egyik kedvenc mondásom: "Nem az út nehéz, a nehézség maga az út."

3. Ende: Végtelen történet - Szonjától kaptam kölcsön reiki avatásom után azzal, hogy ezt most kell elolvasni. Azóta eltelt már több mint két hónap, de talán még nem késő. Filmen már láttam, de a képzelet szárnyán lehet az igazi...

4. Gaál Viktor: Varázserdő - [stanley] ajánlása. Ezzel kezdek. Illene már ezt is visszaadni...:) Dícsérte a szerzőt, kíváncsi vagyok milyen lesz a könyv.

5. Gaál Viktor: Arché - ugyancsak [stanley] ajánlása. Sok jót hallottam erről a könyvről. Belelapoztam, rögtön megfogott. Ezt meg is vettem. Még friss, ropogós.:)

6. Müller Péter: Szeretetkönyv - M.P. ma élő klasszikus. Nyilas mint én, Rák Holddal, Vízöntő Aszcendenssel, első házas Halak Szaturnusszal. Rokonlélek. A Szeretetkönyv mindig aktuális, de még nem került sorra. "Megvan, de még nem olvastam", ahogy mondani szoktam.:)

7. Szepes Mária: Raguel hét tanítványa - Régen megvettem már ezt a két kötetes könyvet. Több írását olvastam már Mária néninek, akit mesteremnek tekintek. Szintén Nyilas szülött, rokonlélek. Kedvencem a méltán világhírű Vörös Oroszlán. Mindazonáltal fő művének ő maga ezt az írását tartotta. A 7 tanítvány a 7 planéta, beavató könyv, kíváncsian várom. Talán ha kemény kötésű lenne nagyobb betűkkel, már rég kiolvastam volna.:)

Befejezésül egy mondással búcsúzom: "A szoba könyvek nélkül olyan, mint a test lélek nélkül."